Zámoly község
Adatok
Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Fejér megye
Kistérség: Székesfehérvári kistérség
Lakosság: 2234 fő
Terület: 48.5 km2
Népsűrűség: 46,06 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 22
Fekvése
Fejér megye déli részén, a Zámolyi medencében fekvő település. Székesfehérvár 13,5 km, Csákvár 11 km, Csákberény 10 km, Söréd 15 km, Mór 23 km, Bodajk 19,5 km távolságra található.
Története
A település és környéke már ősidők óta lakott hely volt, amit a területén feltárt őskorból származó régészeti leletek is bizonyítanak.
Zámoly (Zámor) nevét először egy XIV. század-i, 1046-ból származó gesztában említik először.
A hagyomány szerint Orseló Péter király három napi harc után csatát vesztve Fehérvár felé menekült. A város azonban nem nyitotta ki kapuit előtte, a Vata-felkelés -ben résztvevők üldözőbe vették.
Péter király Zámoly urának udvarházába(curia) menekülve védekezett vitézeivel, de itt a felkelők utolérték, s megvakították, majd fogolyként bevitték Fehérvárra, ahol néhány nap múlva meghalt.
1231-ben Zámoly a Csák nemzetség birtoka volt.
1302-ben Csák nemzetségbeli Mihály fia István magtalan halála után, a települést rokonai – köztük a Dudariak – felosztják.
1543,után a török hódoltság idején a település néptelenné vált.
1570 táján azonban már mint újból lakott helyet tartják számon.
1583 után azonban református lakói újból elhagyják, s csak 1690 tájára népesül újra.
A Rákóczi szabadságharc és a pestisjárvány is sok áldozatot követelt.
A XVIII. század közepén a Hochburg családé, majd a Lamberg családbeliek birtoka, akik a megtizedelt lakosság számát újabb betelepítésekkel növelték.
Nevezetességek
- Római katolikus templom.
- Református templom.
- Magtár-épület
- Kerekszenttamás-i templomrom.
Híres szülöttei
- Csanádi Imre költő – 1920-ban itt született Zámolyon.
- Csoóri Sándor költő is e településen született 1932-ben.
Következő községek
Budapest | Aba | Abaliget | Abasár | Abaújalpár | Abaújkér | Abaújlak | Abaújszántó | Abaújszolnok | Zánka | Zaránk | Závod | Zebecke | Zebegény | Zemplénagárd | Zengővárkony | Zichyújfalu | Zics | Ziliz | Zimány | Zirc | Zók | Zomba | Zsadány | Zsáka | Zsámbék | Zsámbok | Zsana | Zsarolyán | Zsebeháza | Zsédeny | Zselickisfalud | Zselickislak | Zselicszentpál | Zsennye | Zsira | Zsombó | Zsujta | Zsurk | Zubogy
További községek
Lengyeltóti | Csót | Bácsbokod | Csertő | Bácsszőlős | Kőszegszerdahely | Monostorapáti | Harc | Szomolya | Vasalja | Kétsoprony | Gesztely | Martonfa | Szada | Pannonhalma | Kővágóörs | Almásfüzitő | Karancsság | Nyírbogdány | Lakócsa | Báta | Kaposújlak | Börcs | Salomvár | Mihályháza | Tormás | Kaposvár | Szaporca | Szár | Alsóberecki | Borsfa | Mihályfa | Fót | Somogyhárságy | Boba | Hajdúdorog | Kaposhomok | Tótszerdahely | Becsvölgye | Tiszainoka | Pamuk | Sóly | Karakó | Nagyoroszi | Kalaznó | Nógrád | Csenyéte | Szárász | Tótújfalu | Makkoshotyka
